Fontos mérföldkő a projektben

8 ezer cölöp készült el eddig a talajszilárdítási munkák részeként a Paks 2 atomerőmű területén. Ezt a külgazdasági és külügyminiszter jelentette be miután kedden egyeztetett Alekszej Lihacsovval a Roszatom vezérigazgatójával. Szijjártó Péter március 12-én a projekt kapcsán elmondta azt is, hogy a beruházás egy újabb mérföldkőhöz érkezett, Oroszországban, ugyanis az atomerőmű nukleáris szigetének két legkritikusabb eszköze közül az első elkészült.

Tovább

Fontos ütemtervet fogadott el az orosz és magyar fél Pakson

A következő évtized elején hálózatra fogják tudni kapcsolni az új, Paks 2 atomerőművet. Ezt szolgálja az a következő évekre szóló ütemterv, amit kedden Pakson írt alá Alekszej Lihacsov vezérigazgató és Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter az elfogadott dokumentum kapcsán azt mondta, a következő félévben a beruházáshoz szükséges mintegy 60 felvonulási épület építése fog megtörténni. Az építkezésen folyamatos a munkavégzés. November elején elkezdődött a talajszilárdítás, erre a külügyminiszter szerint összesen 17 hektáros területen kerül sor. Mint fogalmazott ez egy bevált nemzetközi módszer arra, hogy nagy tömegű létesítmények alatt megerősítsék a talajt.

Tovább

Fontos ütemtervet fogadott el az orosz és magyar fél Pakson

A következő évtized elején hálózatra fogják tudni kapcsolni az új, Paks 2 atomerőművet. Ezt szolgálja az a következő évekre szóló ütemterv, amit kedden (11.14.) Pakson írt alá Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter…

Tovább

Roszatom-rekord: egy év alatt öt reaktortartály

A Roszatom gépgyártó holdingjához, az Atomenergomas vállalathoz tartozó volgodonszki Atommas gépgyárból útjára indították az idén elkészült ötödik reaktortartályt, amely az épülő törökországi Akkuyu Atomerőmű 3. blokkjába építenek majd be. Az évi öt reaktortartály legyártása abszolút rekordot jelent az oroszországi atomenergetikai gépgyártás történetében…

Tovább

A Roszatom vezérigazgatójával találkozott Paks polgármestere

Az atomerőmű bővítésen dolgozó munkavállalók és családtagjaik úgy érzik magukat Pakson, mintha otthon lennének – mondta a város polgármesterének Alekszej Lihacsov. A Roszatom vezérigazgatója az építkezésen tett bejárást követően folytatott megbeszélést Szabó Péterrel…

Tovább

A Roszatom vezérigazgatójával találkozott Paks polgármestere

Az atomerőmű bővítésen dolgozó munkavállalók és családtagjaik úgy érzik magukat Pakson, mintha otthon lennének. Ezt mondta a város polgármesterének Alekszej Lihacsov. A Roszatom vezérigazgatója az építkezésen tett bejárást követően Szabó Péterrel is találkozott. A paksi látogatás után pedig a külügyminiszterrel is egyeztetett Alekszej Lihacsov Bécsben. A következő feladat Pakson a talajszilárdítás lesz, az ehhez szükséges munkák november 1-jén indulnak meg.

Tovább

Újságírók tekintették meg a Paks II. Atomerőmű területén zajló munkálatokat

A több állomásos bejáráson elhangzott, hogy jelenleg is készül a résfal, ami a talajvíztől és a további hatásoktól védi a munkagödröt. A 2,5 km-es védmű 35 százaléka már elkészült. Közben folyamatosan zajlik a hatos blokk alatti talaj kitermelése. Ez a szakasz kiváló ütemben halad. A területbejáráson részt vett Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz atomenergetikai vállalat vezérigazgatója, aki üdvözölve a látottakat hangsúlyozta, hogy az év végéig meg kívánják háromszorozni az itt dolgozók számát…

Tovább

A Roszatom vezérigazgatója ellátogatott a Paks II. atomerőmű építési területére

Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami vállalat vezérigazgatója szeptember 22-én Magyar Levente külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, valamint Jákli Gergely, a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatójának társaságában felkereste a Paks II. atomerőmű építési területét. Az Európai Unió területén az egyetlen, orosz technológiával – VVER–1200 típusú, 3+ generációs blokkokkal – épülő atomerőműben tett mostani, magas szintű látogatás az első volt azt követően, hogy a projekt átlépett a megvalósítás fő szakaszába…

Tovább