Általános iskolai beíratás

Általános iskolai beíratás lesz április 11-én és 12-én 8 és 19 óra között. A 2013. augusztus 31-ig született gyermekeket köteles beíratni a szülő a lakóhelye szerint illetékes vagy választott iskola első évfolyamára. A beíratáskor be kell mutatni az iskolába lépéshez szükséges igazolást, és a gyermek lakcímkártyáját is. A felvételről, illetve az elutasításról az iskola vezetője dönt, a szülők írásban kapnak értesítést április 20-ig. A kötelező felvételt biztosító általános iskolák felvételi körzetét a Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatalának honlapján érhetik el.

Tovább

Ötvenöt éves osztálytalálkozó a Halászcsárdában

Általános iskolai találkozóját tartotta az I-es számú – ma Bezerédj – iskola 1962-ben végzett osztályainak 39 diákja a paksi halászcsárdában. Az egykori tanulók meghatottan köszöntötték egymást, meglepetésként közös fotózáson vettek részt, majd ünnepi vacsorán elevenítették fel a régmúlt pillanatait.

Tovább