Újabb útszakasz épül a Vácika utcában

Megújul a Vácika és a Györkönyi utcát összekötő szakasz, ezáltal biztosított lesz a rövidebb átjárás a lakótelep és Cseresznyés között. A munkaterületet január 3-án vette át a kivitelező R.E.D-Hungary Zrt. A beruházás részeként megközelítőleg egy kilométeren aszfaltréteget kap a jelenlegi földesút. A projekt megközelítőleg 285 millió forint állami támogatásból valósul meg.

Tovább

Megkezdődtek a munkálatok

Örömmel fogadják a lakók a felújítási projekteket. Hétfőn reggel elkezdődtek a munkálatok a Tolnai út – Kölesdi út és a Mentőállomás közötti – szakaszán. Az utcában lakók azt mondják, évek óta vártak erre a pillanatra. A projekt vezetője azt ígérte, igyekeznek úgy elvégezni a munkákat, hogy csak minimális fennakadást okozzanak a közlekedésben. Közben Paks másik részén, a Tölgyfa utcában is hamarosan kezdetét veszi a fejlesztés. Megújul a burkolat és a szegély is. A két út felújítására összesen mintegy 72 millió forintot fordít a városvezetés.

Tovább

Nem hiányolja a lakosság a kátyúkat

Elégedettek a térségben élők az elmúlt időszakban megvalósult útfelújításokkal. Mint ismert a Paks-Németkér-Cece összekötő utat még idén nyár előtt adták át. A Németkéren élők szerint azóta sokkal biztonságosabb és kényelmesebb a közlekedés. Ugyan ez a véleményük a Híradónk által megkérdezett madocsai lakosoknak is, ugyanis Dunaföldvárra Bölcskén keresztül már egy új útszakaszon érkezhetnek meg. Süli János miniszter a térség országgyűlési képviselője korábban azt mondta, folytatódnak Tolna megyében az útfelújítások Sárszentlőrinc és Simontornya között.

Tovább

Aszfaltburkolatot kapott az útszakasz

A Vácika utca megépítésével megnövekvő forgalom miatt felértékelődött az addig kis forgalmú földútként funkcionáló Kishegyi út és Vácika utca közötti útszakasz, ahol immár aszfaltburkolatú úton zajlik a közlekedés. A beruházás közel nettó 16,5 millió forintból valósult meg, amit az önkormányzat biztosított…

Tovább

Földút helyett aszfaltburkolat

Megújult a Kishegyi út és a Vácika utca közötti útszakasz. A beruházásra nettó 16,5 millió forintot fordított a városvezetés. A munkálatok részeként idén március közepén alvállalkozó bevonásával úgynevezett finisheres gépi profilozás történt a burkolatalapon, ezt követően szilárd aszfaltburkolat épült 220 méter hosszan, 4 méter burkolatszélességgel. A Kishegyi úthoz való csatlakozásban 6 méterre bővült a szélesség. Szabó Péter, Paks polgármestere kedden területbejárással egybekötött sajtótájékoztatón ismertette a beruházás részleteit.

Tovább

Dolgoznak a Liget utcában

Jelenleg könnyen megközelíthető a Liget utca a Kishegyi utca felől, később azonban további forgalomkorlátozásra számíthatnak a lakosok. A kivitelező az utcában először elbontotta a régi betonburkolatot, jelenleg a javítóréteget dolgozzák el. Emellett egy részen elkészült az ivóvízrendszer rekonstrukciója. A Mezőföldvíz Kft. munkatársai hálózatra kötötték az új ivóvízszakaszt az utcában, ez idő alatt a Paksi Deák Ferenc Általános Iskolában a szolgáltató biztosította az ellátást.

Tovább

Forgalomkorlátozás a Vácika utcában

A Vácika utcai út- és közműépítés beruházásban 2020. augusztus 15. és 18. között készül el az aszfaltréteg a Kölesdi úti garázssor bekötőútja és a Kandó Kálmán utca közötti szakaszon. A jelzett időpontban az érintett Vácika utcai ingatlanokat, valamint az utcáról nyíló tömböket csak gyalogosan lehet megközelíteni. Kérik az érintett lakosokat, hogy a gépjárművekkel legkésőbb 2020. augusztus 15-én 7 óráig szíveskedjenek kiállni az ingatlanokról. Ezt követően a kivitelező a csatlakozó utcákat lezárja az aszfaltozás idejére.

Tovább