Menekülőút tervezése

Menekülőúttal javítana a fő utca közlekedési helyzetén Paks Város Önkormányzata. Az Alvég utcáinak összekötésével jelentősen csökkenhetne a forgalom. Ennek érdekében Paks polgármestere településrendezési eszközök módosításáról is döntött egyéni hatáskörben, így a 6-os számú főúttal párhuzamos szakaszon megvalósulhat az egyirányú menekülőút tervezése.

Tovább

Átalakulhat a kereszteződés

Rendőrlámpásra, vagy körforgalomra alakulhat a jövőben a Kölesdi út és az elkerülő út kereszteződése. A körzet képviselője Leber Ferenc Híradónknak azt mondta, a két verzió hatástanulmánya a közeljövőben elkészül, a város vezetése pedig ezt követően dönthet arról, hogy melyik átalakítás illeszthető be a költségvetésbe.

Tovább

A közbiztonság helyzete és a tehermentesítő út is téma volt az ülésen

A város közbiztonsági helyzete, valamint a tehermentesítő út nyomvonala is napirendre került a paksi képviselő-testület legutóbbi összejövetelén. Utóbbi témával kapcsolatban a településen élő érintett polgárok korábban egy 205 aláírást tartalmazó kérvényt nyújtottak át Szabó Péter polgármesternek.

Tovább

Lakossági fórum volt a HÉSZ módosítással kapcsolatban

Lakossági fórumon tájékoztatta a városlakókat az önkormányzat Paks Településszerkezeti Tervének és a Helyi Építési Szabályzatának változtatásáról. A módosítás érinti többek között a elkerülő utat, a Pollack Mihály utcától északra fekvő lakóterületet. A fórumon sor került a lakosság kérdéseire és javaslataira.

Tovább

Az elkerülő útról is tárgyalt rendkívüli ülésén a testület

Újabb kiemelt fejlesztési területeket jelölt ki rendkívüli ülésén a képviselő-testület annak érdekében, hogy felgyorsítsa több tervezett beruházás, így a gyógyászati központ harmadik ütemének, valamint az elkerülő út megépítésének előkészítését. Az utóbbi projekt megvalósítása állami forrásból, a jövő év tavaszán indul a tervek szerint.

Tovább