Szóbeli felvételit tartottak az ESZI-ben

Szóbeli felvételi vizsgát tartottak március 4-én, szombaton a Paksi Energetikai Technikum és Kollégiumban. Az intézménybe általában többszörös a túljelentkezés, így van ez az idén is. A legnépszerűbb ágazat az informatika, ahová 6-7-szer többen szeretnének bejutni évente annál, ahány hely rendelkezésre áll. A felvételi eredmények április 21-e után derülnek majd ki.

Tovább

Két iskola tartott szavalóversenyt

Huszonkilenc középiskolás vett részt az Energetikai Technikum és Kollégium könyvtárában tartott szavalóversenyen, január 25-én. Az ESZI, valamint a Vak Bottyán gimnázium közös szervezésében harmadik alkalommal, a magyar kultúra napja alkalmából tartott versenyen klasszikus és kortárs költők művei egyaránt szerepeltek.

Tovább

Együtt a természettel

„Együtt a természettel” címmel kiállítás nyílt Wollner Pál fotós képeiből december 14-én az ESZI aulájában. Az iskola galériáján több mint ötven Pakson és környékén készült természetfotó tekinthető meg december közepétől. A fotós azt mondja, különleges élmény számára, hogy újra az iskola galériáján állították ki műveit, ugyanis 1986-ban, az ő képeivel nyílt meg ez a galéria.

Tovább

Pályaorientációs nap az ESZI-ben

Nagy érdeklődés övezte a diákok részéről az Energetikai Technikum és Kollégium pályaorientációs napját, amit pénteken tartottak meg az oktatási intézményben. A sportcsarnokba több mint tíz vállalat és hatóság települt ki. A tanulók a cégek standjainál a vállalatoknál elérhető nyitott pozíciókról, szakmai gyakorlat feltételeiről kaptak tájékoztatást, míg az iskola épületében zajlottak a különböző szakmai előadások.

Tovább

Tájékoztató az ESZI-ről

Nyílt napra várta az érdeklődőket az Energetikai Technikum és kollégium. Az intézményben nagy hagyománya van a programnak, amelyen számos érdekesség vár minden látogatót. Idén 3 dimenziós nyomtatóval készült kulcstartó is járt ajándékba az ESZI iránt érdeklődő, továbbtanulás előtt álló diákoknak. Az iskolában a jövő tanévben 6 ágazat, 10 szakmája közül választhatnak a tanulók.

Tovább

Lezajlott a magyar írásbeli érettségi

A magyar nyelv és irodalom vizsgákkal május 2-án elkezdődött az írásbeli érettségi a paksi középiskolákban is. A diákoknak emelt és középszinten is 240 perc állt rendelkezésre, legfeljebb 100 pontot érhettek el a két különböző feladatlap megoldásával. A Vak Bottyán Gimnáziumban és az Energetikai Technikum és Kollégiumban is rendben zajlottak a vizsgák, az írásbeli érettségi kedden a matematikával folytatódik.

Tovább

Harmincan vettek részt a döntőn

Huszonötödik alkalommal rendezték meg a hétvégén az országos Szilárd Leó fizikaverseny döntőjét. Az Energetikai Technikum és Kollégiumban tartott megmérettetésen 30-an vettek részt. A verseny témái között helyet kapott például a fényelektromos jelenség, a hidrogénatom hullámmodellje vagy az atommag és annak szerkezete.

Tovább

Megnyerte az ESZI a diákolimpia Tolna megyei döntőjét

Fölényesen nyerte meg az ESZI a diákolimpia Tolna megyei fináléját. Végig az Energetikai Technikum és Kollégium amatőr fiú kosárlabdacsapata állt nyerésre a diákolimpia Tolna megyei döntőjén, amit a Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium csapatával játszott szerdán Pakson. A megmérettetésre négy iskolából érkeztek a megyéből. A döntő két hónap múlva lesz Kecskeméten, amire a paksi kosarasok nagyon készülnek.

Tovább

Pályaorientációs nap az ESZI-ben

Pályaorientációs napot tartottak az Energetikai Technikum és Kollégiumban. A szakmai napon mintegy két tucat cég és hatóság jelent meg és tartott tájékoztatást az érdeklődő diákoknak a szakmai gyakorlat feltételeiről, nyitott pozícióikról. A legnagyobb érdeklődés az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. és a Paks II Zrt. iránt mutatkozott a tanulók részéről.

Tovább