Közélet Közelről – Vállalkozók Napja – 2017.12.06.

Barta Ferenc Magyar Gazdaságért Díjat, míg dr. Sztruhár Sándor az Év vállalkozója elismerést vehette át a Vállalkozók Napján. Összesen 78 személyt tüntettek ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a hagyományos év végi ünnepségén. Erről láthatnak összefoglalót a Közélet Közelről című magazinban.

Tovább

Közélet Közelről – 2017.11.27.

Szolgáltatói fórumot szervezett az önkormányzat a beruházásért felelős orosz fővállalkozóval közösen. A rendezvényre a szektor valamennyi szereplőjét várták. A találkozó célja az volt, hogy a Pakson működő vállalkozások megismerjék az atomerőmű-beruházással járó, szolgáltatói szektort érintő kihívásokat, igényeket és lehetőségeket.

Tovább

Közélet Közelről – Protheus Holding Zrt. – Szabó Péter és Bana János – 2017.11.13.

A Protheus Holding Zrt.-vel kapcsolatban több módosításról is döntött a városvezetés a képviselő-testület októberi ülésén, ezt követően Luxemburgban folytatott tárgyalásokat a projekttel kapcsolatos kérdésekről Szabó Péter polgármester és Bana János Paks alpolgármestere. A módosítások okairól, a tárgyalások eredményéről és a tervekről is beszélgetünk magazinunkban.

Tovább

Közélet Közelről – Mezőföldvíz Kft. – 2017.10.02.

A Mezőföldvíz Kft. tájékoztatása szerint ütemterv szerint zajlik a SENTAB töltővezetéken keletkezett üzemzavar helyreállítása. Hogy mi okozta a problémát, meddig tart a munka és mi lenne a végleges megoldás – erről kérdezzük a cég ügyvezető igazgatóját, Csapó Sándort Közélet közelről magazinunk október 2-i adásában.

Tovább

Közélet közelről – Magyar Közszolgáltatók Egyesületének konferenciája – 2017.09.25

Tengelicen tartotta soron következő konferenciáját a Magyar Közszolgáltatók Egyesületének település üzemeltetési tagozata. A rendezvény előadásainak témái között az elektromos mobilitás és a Paks II. beruházás aktuális kérdései is szerepeltek. A programról készült összeállításunkat Közéleti magazinunkban láthatják

Tovább

Közélet Közelről – Szabó Péter, Hamvas István és Dr. Kovács Antal – 2017.09.04.

Nem csak a várost és a városlakók életét érinti a Paks II., a paksi atomerőmű tevékenységére is hatással lesz a januárban induló beruházás. Egyrészt mert a meglévő blokkok szomszédságában épül meg a két új blokk – ez bizonyos létesítményeit érinti -, másrészt mint a város meghatározó gazdasági szereplője, kapcsolatban van az önkormányzattal, így tisztában van a város előtt álló feladatokkal. Az atomerőmű és a város számára közösen megoldandó kihívásokról tájékozódhatnak a közéleti magazin szeptember 4-i adásában.

Tovább

Közélet közelről – közéleti magazin 2017.07.17.

Bana Jánost választotta alpolgármesternek július 12-i rendkívüli ülésén a képviselő-testület. A grémium előző tanácskozásán módosította a Szervezeti és Működési Szabályzatát, ez a döntés tette lehetővé az új alpolgármester kinevezését és egyben az ezzel járó bizottsági struktúraátalakítást. A változás okairól, a küszöbön álló fejlesztésekről és feladatokról beszélgettünk

Tovább

Közélet Közelről – Megújult Paks 2 vezetése – 2017.07.03.

Más típusú feladat, más típusú szakértelmet kíván a megvalósítás, ezért az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. vezetését megújította Süli János. A paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter Pakson, az Erzsébet Nagy Szállodában sajtótájékoztatón jelentette be, hogy megköszönte a vezetés több tagjának, köztük Bán Tamás vezérigazgatónak a munkáját és új csapatot épített.

Tovább